MALACSÜLT PEZSGŐS KÁPOSZTÁVAL
Hozzávalók: 1 bőrös malaclapocka, 2 szelet füstölt szalonna, 10 dkg zsír, 2 dl sör, 1 fej
káposzta, só, őrölt bors, 1 csapott evőkanál cukor, pezsgő, étolaj.
Elkészítés: A megmosott bőrös lapockán a bőrt szép kockásra bevagdossuk, a húsos részt és a vágásokat enyhén megborsozzuk, majd az egészet megsózzuk. Zsírral bekenjük, és közepes hőmérsékletre előmelegített sütőben másfél-két óra alatt szép pirosra sütjük. Közben sörbe mártogatott szalonnával kenegetjük. A káposztát megmossuk, a torzsát kivágjuk, majd egyenletesen vékonyra legyaluljuk. Kevés olajban megpirítunk 1 csapott evőkanál cukrot, és beletesszük a káposztát. Nagy lángon kevergetve felpirítjuk, majd kevés pezsgőt adunk hozzá, és erős tűzön, állandóan kevergetve addig pároljuk, míg kissé összeesik, és a leve elpárolog. Kóstolgatva fűszerezzük kevés sóval és borssal. Fedővel letakarjuk, gyenge tűzön, gyakran kevergetve készre pároljuk. A pirosra sült bőrös húst pezsgős káposztával körítve tálaljuk.
Jó tanács: Igyekezzünk úgy időzíteni, hogy sütés után azonnal tálalhassuk a malacot, mert ha melegen tartás céljából fedőval vagy zsírpapírral letakarjuk, a finom, ropogós malacbőr megpuhul.