Hozzávalók: a tésztához: 3 pohár liszt (750 milliliter), 25 dkg krémsajt, 12,5 dkg vaj, 3 tojássárgája, kb. 1 dl hideg víz; a töltelékhez: 70 dkg darált
marhahús, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 evőkanál margarin, kb. 1-2 teáskanálnyi összevágott friss zsályalevél és ugyanennyi friss kakukkfű (ha nincs, jó a szárított is), 2 db zellerszár, 20 dkg héjában főtt, áttört burgonya, só, őrölt bors.
Elkészítés: A krémsajtot és a margarint összemorzsoljuk a liszttel, teljesen szét kell morzsolni, míg egy forgácsszerű anyagot nem kapunk, ne maradjanak benne nagy sajt- és vajdarabok. Amikor már finomra szétnyomkodtuk a sajtot és a margarint, akkor hozzáadunk 3 tojássárgát és kb. 1 decinyi hideg vizet (a víz lehet több is, kevesebb is, ez a tészta állagától függhet). Az összegyúrt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, még egy kicsit átgyúrjuk, utána fél óráig pihentetjük a hűtőszekrényben. Közben elkészítjük a tölteléket: felforrósítjuk a margarint, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát és az egészet kb. 5 percig pároljuk. Ha elkészült a hagyma, beletesszük a darált húst, sót, borsot, zsályát, kakukkfüvet, apróra vágott zellerszárat, burgonyát, és jól elkeverjük, majd 20-25 percig pároljuk. Ha a tészta kipihente magát a hűtőben, akkor két egyforma részre osztjuk, az egyik részét félretesszük, a másik részét lisztezett deszkán fél centi vastagságúra kinyújtjuk. A tészta mindkét oldalát nyújtás közben folyamatosan lisztezzük, hogy ne ragadjon le. A kinyújtott tésztát feltekerjük a sodrófára, és kibéleljük vele az előre kivajazott tortaformát, a tésztát eligazítjuk benne, a forma peremén túllógó felesleges tésztaszéleket levágjuk.
Utána beletöltjük a húsos tölteléket, egyenletesen elosztjuk, elsimítjuk benne, és rövid időre félretesszük, míg a másik tésztát ugyanolyan vékonyságúra kinyújtjuk. A kinyújtott tésztát szintén feltekerjük a sodrófára, és befedjük vele a tortánkat, eligazgatjuk, majd a túllógó széleket levágjuk, ezután a két tészta szélét körben összenyomkodjuk egymással. Tetejét megkenjük tejjel összekevert tojással. Díszíthetjük kis kiszúrt maradék tésztával (pl. halformájú kiszúróval), ezeket is megkenjük tojásos keverékkel. Ha végeztünk, villával megszurkáljuk a torta tetejét, hogy a képződő gőz ne repessze szét, utána középmeleg (kb. 170 fokos) sütőben 30-35 percig sütjük. (Ez az étel eredeti, hagyományos formájában darált sertéshúsból készül, mára azonban a legtöbben darált marhahúst is kevernek hozzá.)