ingyen webstatisztika

KÁPOSZTÁS MALAC 


Hozzávalók: 80 dkg bőrös malachús, 1 nagy fej vöröshagyma, 50 dkg savanyú káposzta, 15 dkg füstölt tarja, só, őrölt bors, őrölt pirospaprika, zsír.

Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát a kuktában egy kevés zsíron megpirítjuk, majd hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott bőrös malachúst. Sóval, borssal ízesítjük, és kevés víz hozzáadásával, zsírjára többször lepirítva, közepes lángon félkészre sütjük, pároljuk. A savanyú káposztát kimossuk, jól kicsavarjuk, a babérlevelet benne hagyjuk. Mielőtt a káposztát a húshoz adnánk, késhegynyi pirospaprikát szórunk a kuktába, és elkeverjük. Beleadjuk még a felkockázott tarját, és ráöntünk annyi vizet, hogy éppen ellepje. A kuktát lezárjuk, és 20 percig főzzük. Tálaláskor tejföllel meglocsolhatjuk a tetejét, és friss kenyeret kínálunk hozzá.

Jó tanác
s: Régen malacvágáskor nyesedékekből, bőrös húsokból és fejhúsból is elkészítették ezt az ételt. * Főzés után mindig várjuk meg, amíg kissé lehűl az edény, és óvatosan vegyük le a fedelét. Először a gőzelzáró szelepet megemelve engedjük ki a gőzt, és csak azután távolítsuk el a fedőt.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök