KÁPOSZTÁVAL TÖMÖTT MALACCOMB (alufóliában sütve)
Hozzávalók 6 személyre: 1 kg kicsontozott, nagyon fiatal, bőrös malaccomb, 25 dkg fehér fejeskáposzta, 1
tojás, 2 evőkanál étolaj, 1 evőkanál kristálycukor, 1-1 teáskanál mustár és csombor (borsikafű), 1-1 teáskanál szárított petrezselyemzöld és apróra vágott snidling, 1 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint só.
Elkészítés: A malaccombot úgy terítjük ki, hogy a húsos fele legyen felül. Annyi húst vágunk le róla, hogy a lap felülete egyenletesen sima legyen. A húslapot megsózzuk és félretesszük. A levágott húst megdaráljuk. A káposztát lereszeljük, majd az olajjal lábasba tesszük. Megsózzuk és befedve üvegesre pároljuk. Rászórjuk a cukrot, és kevergetve szép világosbarnára pirítjuk. Megborsozzuk, belekeverjük a csombort és a petrezselyemzöldet. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a snidlinget és a mustárt is. Ha a
káposzta kihűlt, belekeverjük a nyers tojást. A tölteléket a kiterített húslapra kenjük, majd összecsavarva átkötözzük, mint a sonkát szokták. A roládot beolajozott alufóliába csomagoljuk, és az előmelegített forró sütőbe toljuk. Legalább másfél órán keresztül közepesnél kisebb lángon pároljuk. Ezután az alufóliából kibontjuk, és fedetlenül tepsibe téve, levét melléöntjük. Minden oldalát addig pirítjuk, amíg szép piros nem lesz. Még melegen felszeleteljük. (Hidegen a bőre megkeményedik és eltörik.) Rendkívül jóízű pecsenye, melegen és hidegen is finom.