ingyen webstatisztika

SÜLT OLDALAS ZÖLDSÉGEKKEL


Hozzávalók 4 személyre: 1 kg sertésoldalas, 25 dkg apró szemű vöröshagyma, 2 db piros húsú (kaliforniai) paprika, 1 kis üveg (330 ml) csemegeuborka, 20 dkg száraztészta, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál étolaj, só, őrölt bors.

Elkészítés: Az oldalast kisebb darabokra vágjuk, majd megmossuk, megtöröljük, sóval, borssal bedörzsöljük. Az olajat nagyobb, tűzálló edényben megforrósítjuk, és a húsdarabokat körös-körül megpirítjuk. Felöntjük 7 dl sós vízzel, felforraljuk, majd lefedve, előmelegített sütőbe toljuk. 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 20 percig sütjük. Közben a hagymát megtisztítjuk, a paprikát feldaraboljuk. A zöldségeket a hús mellé dobjuk, és további kb. 30 percig pároljuk. Közben a csemegeuborkát lecsöpögtetjük, a levét felfogjuk. A tésztát a szokásos módon, bő, forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A húst kivesszük. A lisztet kevés vízzel kikeverjük, és kevergetve a pecsenyeléhez öntjük. Összeforraljuk, majd beletesszük a felszeletelt uborkát. Sóval, borssal, kevés uborkalével ízesítjük. A húst a zöldségekkel együtt tálra halmozzuk, a tésztát és a mártást külön kínáljuk hozzá.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök