RAKOTT HÚS
Hozzávalók 4 személyre: kolozsvári szalonna, 1 konzervgomba, 8 szelet hús (a hús bármilyen lehet, a legfinomabb a bélszín vagy szűzpecsenye), kb. 1 kg brokkoli, só, őrölt bors, 4 dl tejföl, 5 dkg krémsajt, 2
tojás.
Elkészítés: A kolozsvári szalonnát apróra vágjuk és kisütjük. A pörcöt kiszedjük és félretesszük. Ebben a szalonnazsírban megpirítunk egy doboz apróra vágott kínai konzervgombát. A gombát is kiszedjük a zsírból és félretesszük. A brokkolit forró sós vízben leforrázzuk és azt is félretesszük. A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Ezeket a szelet húsokat a szalonna és a gomba után maradt zsírban kisütjük és félretesszük. Egy tálban két doboz tejfölt, öt deka krémsajtot, két tojást simára elkeverünk. Most jön az étel összerakása egy tűzálló tálba. Legalulra kerülnek a kisült szalonnapörcök. Ha még maradt egy kis zsír a serpenyőben, azt is ide lehet önteni. Erre rátesszük a hússzeleteket, a húsokra a pirított gomba felét megborsozva, aztán rá a brokkolit, hogy elfedje a húsokat, erre a megborsozott, pirított gomba másik felét, s az egészet leöntjük a tejföl-sajt-tojás keverékkel, és betesszük az előmelegített sütőbe. A sütőben addig tartjuk, míg egy kicsit megkapja a tetejét. Krumplipürével tálaljuk.