FOKHAGYMÁS SERTÉSNYELV
Hozzávalók: 3 nagyobb (kb. 60 dkg) sertésnyelv, 5 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, 2-3 db babérlevél, 4-5 szem borókabogyó, 1 kiskanál mustár, Piros Arany paprikakrém.
Elkészítés: A sertésnyelveket borókabogyóval és babérlevéllel ízesített vízben, kuktafazékban a jelzéstől számítva kb. 50 perc alatt puhára főzzük. Ezután a nyelveket kivesszük, kissé hűlni hagyjuk, a bőrüket lehúzzuk, majd a húsukat ujjnyi vastagon felszeleteljük és mustárral megkenjük. A főzővizet félretesszük. A szalonnát kis kockákra vágjuk, kiolvasztjuk, a pörcét kiszedjük és megőrizzük. A zsírjában a felaprított vöröshagymát megfuttatjuk, a felszeletelt nyelvet belerakjuk, és sóval, borssal, zúzott fokhagymával meg Piros Arany paprikakrémmel ízesítjük. Annyi főzővízzel engedjük fel, hogy bőséges, de ne túl híg mártást kapjunk. 10-12 percig fedő alatt pároljuk, vigyázva, nehogy az alja odakapjon. A szalonnapörccel a köretét megszórhatjuk.