ingyen webstatisztika

HÚSOS-KELKÁPOSZTÁS TÉSZTATEKERCS


Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg liszt, 50 dkg darált sertéshús, 3 tojás, 1 kis fej kelkáposzta, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis doboz (425 ml) hámozott paradicsom, 7 dkg reszelt óvári sajt, 1 dl zöldségerőleveslé (leveskockából is lehet), 1 evőkanál paradicsompüré, 1 teáskanál cseresznyepaprika-krém, fél csokor petrezselyemzöld, 2-3 ág kakukkfű, őrölt édesnemes pirospaprika, csipetnyi cukor, 5 evőkanál étolaj, só, őrölt bors, csipetnyi reszelt szerecsendió.

Elkészítés: A lisztet összegyúrjuk a tojással, 3 evőkanál olajjal és fél teáskanál sóval. A tésztát letakarva, 30 percig pihentetjük. Közben a kelkáposztát megtisztítjuk, megmossuk, torzsáját kivágjuk, leveleit csíkokra metéljük. A vöröshagymát kockákra vágjuk. Lábasban 1 evőkanál olajat megforrósítunk. A hagymakocka felét üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a kelkáposztát, és felöntjük a leveslével. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Felforraljuk, majd kis lángon kb. 10 percig főzzük. A tésztát 30x40 cm-es lappá nyújtjuk, és fehér damaszt konyharuhára helyezzük. Rásimítjuk a sóval, borssal, pirospaprikával ízesített darált húst. Beborítjuk az összevágott kellevelekkel, és megszórjuk a reszelt sajttal. A konyharuhát felgöngyöljük, két végét összekötjük. Bő, forrásban lévő, sós vízben 40 percig főzzük. Közben a paradicsomot a dobozban összetörjük. A maradék olajat lábasban megforrósítjuk, és a hagymát üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát meg a paradicsompürét, és felöntjük a konzerv paradicsommal (a levével együtt). Sóval, borssal, csipetnyi cukorral és cseresznyepaprika-krémmel ízesítjük. Kb. 4-5 percig főzzük. A tésztatekercset kicsavarjuk a konyharuhából. Meghintjük a felaprított zöldfűszerekkel, felszeleteljük, végül kevés mártással együtt tálra helyezzük.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök