ingyen webstatisztika

MALACCSOMAG 


Hozzávalók: 4 szelet malackaraj, 3 db főtt tojás, 1 nyers tojás, petrezselyemzöld, 8 dkg főtt rizs, só, őrölt bors, étolaj.

Elkészítés: A karajszeleteket úgy vágjuk be a csontja felé, hogy ne essen szét, de meg lehessen tölteni. Fűszerrel kívül-belül bedörzsöljük. A főtt tojásokat apró kockákra vágjuk, majd összekeverjük a főtt és kihűlt rizzsel, a nyers tojással, fűszerezzük ízlés szerint. Betöltjük a hússzeletekbe, hústűvel megtűzzük, majd olajjal kikent tűzálló tálba rakjuk a szeleteket egymás mellé. Az edényt lefedjük, és forró sütőbe téve négy-öt percig, majd közepes hőfokon puhára pároljuk. (Ha szükséges, kevés meleg húsleveslét önthetünk alá; a húsleveslé húsleveskockából is készülhet.) Végül fedő nélkül a tetejét kissé megpirítjuk. Burgonyapürével vagy párolt vegyeszöldség-körettel tálaljuk.

A tölteléket variálhatjuk apróra vágott, kissé megpárolt gombával, lecsóval, darált hússal, ízlés szerint.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök