SZENDVICSRE VÁGYÓKNAK A meleg szendvicsekhez szükséges hozzávalókat el lehet készíteni előre, a kenyereket megrakni. Felszolgálás előtt 10-15 perccel sütjük ki. A meleg szendvicsek alapja a szeletekre vágott zsúrkenyér, vajas- vagy sóskifli hosszában kettévágva, zsemle élére állítva, négybe vágva, óriáskifli szeletelve. Általános készítési módja: a szendvicskenyereket megkenjük, szorosan egymás mellé, gyengén zsírozott vagy vajazott tepsire helyezzük, és előmelegített forró sütőben 5-10 percig sütjük. Vigyázzunk, nehogy kiszáradjanak. Meleg szendvicsekből készíthetünk egyszerre két-háromfélét is. Meleg szendvicseket ne csak vendéglátás alkalmával készítsünk! Teával kitűnő, gyors, könnyű vacsora.
A rakott pirítós szendvics a család részére kitűnő vacsoraétel is lehet, hiszen gombát, felvágottakat, tojást, sonkát, különböző gyümölcsöket tartalmazhat, ízlés szerint összeállítva. Készítésüknél ajánlatos a kenyérszeletet a grillsütőbe téve kissé előpirítani. Ennek az a jelentősége, hogy a későbbiekben rátett anyagtól a kenyér felső része már nem tudna megpirulni, és a lágy kenyér könnyen magába szívná a ráhelyezett anyagok nedvtartalmát, így könnyen ázottá, nehezebben fogyaszthatóvá válna. Érdemes a vajat kevés sóval habosra keverni. Az enyhén sós vajjal megkent pirítós íze jobb, hiszen a kellemesen ízesített vaj a kenyérszeletbe gyorsan felszívódik. A kenyérszeletet fél centinél ne vágjuk vastagabbra, így garantálhatjuk ropogós frissességét anélkül, hogy kiszárítanánk.
KONYHAI FORTÉLYOK, HÁZTARTÁSI ÖTLETEK, JÓ TUDNI... — Az olajban sült szokásos pirítóst meghempergethetjük reszelt parmezán sajtban.
— A vékonyra szelt pirítós még finomabb, ha feldarabolt olajbogyóval összekevert sajtot (Sport, Tisza krémsajtok) kenünk rá. Más módszer: A pirítóst vajjal és narancslekvárral is megkenhetjük.
— Pirítós kenyeret úgy is készíthetünk, hogy a villanytűzhely platnijára alufóliát terítünk, ráhelyezzük a kenyeret és megpirítjuk.
— A jó bundás kenyér titka, hogy szikkadt kenyérből kell készíteni. A kenyeret tejbe, majd fokhagymával ízesített, habosra vert tojásba mártjuk, és megsütjük. A másik változat, hogy a tojáshoz keverjük a tejet. Még finomabb lesz, ha sütés előtt reszelt sajtba is beleforgatjuk a kenyeret.
— Bundás kenyérre ketchupot is tehetünk.
— Minden olyan felvágottféle, disznósajt, tepertő (ami nem akar elfogyni a hűtőszekrényből), ledarálva, főtt tojást, mustárt, vöröshagymát, fokhagymát hozzákeverve - melegszendvics készítéséhez remek alapanyag.
— A reszelt sajtból sajtos melegszendvicseket gyárthatunk: vöröshagymával, tejföllel, sóval, pici törött borssal, mustárral, kevés vajjal vagy margarinnal keverjük össze a sajtot, és kenyérre kenve grillsütőben vagy hagyományos sütőben süssük meg!
— Finom és olcsó melegszendvics: másnapos, szikkadt kenyeret vagy péksüteményt vékonyan megkenünk vajjal, megsózzuk, megborsozzuk, hagymaszeleteket vagy -karikákat teszünk rá, és kevés reszelt sajttal meghintve, a sütőben vagy a grillsütőben ráolvasztjuk.
— Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus.
— Ötlet: Szardíniakrém: Krémsajttal összekevert, olívaolajjal és snidlinggel ízesített, finomra tört szardínia, pirított kenyérre kenve.
|
|