ingyen webstatisztika

SERTÉSVESE ÁFONYÁVAL, RIBIZLIVEL


Hozzávalók: 60 dkg sertésvese, 25 dkg fagyasztott áfonya és ribizli, 3 dl félszáraz vörösbor, só, őrölt bors, liszt, étolaj.

Elkészítés: A vesét gondosan tisztítsuk meg: hosszában vágjuk ketté, a közepén lévő nyálkás, inas részeket vágjuk ki, majd forrázzuk le. Utána itassuk le róla a nedvességet és szeleteljük fel. Forgassuk meg mindegyik szeletet lisztben, majd egy nagyobb serpenyőben, felforrósított olajban süssük elő mindkét oldalát. Sütés után az olajból annyit öntsünk le, hogy mindössze egy vékony réteg maradjon a serpenyőben, rakjuk bele az elősütött veséket, közben kevés sóval, borssal fűszerezzük. Tegyük a tetejére a megmosott, kiolvasztott gyümölcsöt, öntsük rá a bort, majd együtt forraljuk fel. Tegyük a serpenyőt kb. 200 C fokra előmelegített sütőbe, és jó tíz perc alatt pároljuk készre. Forrón tálaljuk, köretként burgonyapürét és sült banánt kínálhatunk hozzá.

Jó tanács: A vesét gondosan meg kell tisztítani, majd le kell forrázni, különben kellemetlen szagú lesz az étel. Miközben elősütjük, ne pirítsuk sokáig, mert megkeményedik.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök