GULYÁS - KICSIT MÁSKÉPP
Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka, só, őrölt bors, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál zsír, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál köménymag, 1 evőkanál majoranna, 3 csapott evőkanál őrölt pirospaprika, 30 dkg burgonya, 1 pár debreceni kolbász, 1 pár frankfurti
virsli, egy-másfél darab paprika (lehetőség szerint sárga, piros és zöld), 10 dkg füstölt szalonna.
Elkészítés: A húst letisztítjuk, kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Az apróra vágott vöröshagymát zsíron üvegesre sütjük. A lángról levéve beletesszük az őrölt pirospaprikát, és 2,5 dl vízzel felengedjük. Belekeverjük a zúzott fokhagymát, a majorannát és a köménymagot. Kis ideig főzzük. Hozzátesszük a húst, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Kis lángon főzzük kb. 45 percig. Közben felkockázzuk a burgonyát, felkarikázzuk a kolbászt és a virslit. A krumplival együtt kb. 20 percig főzzük, majd 5 percig a kolbásszal-virslivel. Tálalás előtt tesszük hozzá a kockákra vágott szalonnát és a felkarikázott paprikákat, majd kis ideig együtt főzzük ezekkel is. Köretként finom hozzá a búzatallér: fél liter tejet 5 dkg vajjal felforralunk, enyhén sózzuk és reszelt szerecsendióval ízesítjük. Hozzáteszünk 15 dkg búzadarát és jól elkeverjük, majd addig főzzük, míg összeáll. Két egész tojást hozzákeverünk, majd sütőpapírra öntjük és hagyjuk kihűlni. Tallérokat vágunk ki belőle és forró olajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.