BROKKOLI RÓZSÁK ÁRNYÉKÁBAN, FOKHAGYMAMÁRTÁSBAN FÜRDŐ DRÁVAI CSUKA, VELE SÜLT SZALONNÁVAL
Hozzávalók: kb. 1 kg-os megtisztított csuka, fél tubus fokhagymakrém, 2 kávéskanál őrölt fehérbors, paprikás liszt a panírozáshoz, 20 dkg füstölt szalonna, 50 dkg brokkoli, 2 dl étolaj, só; a fokhagymamártáshoz: 1 evőkanál étolaj, só, 2 evőkanál liszt, 2 gerezd fokhagyma, 1,5 dl húsleveslé, 1 dl tejszín.
Elkészítés: A csukát megtisztítjuk, bevagdaljuk, besózzuk, a fokhagymakrémet összekeverjük a fehérborssal, majd ezzel, kívül-belül bekenjük a halat és 1-2 órára hidegen állni hagyjuk. Közben megtisztítjuk a brokkolit, rózsákra szedjük, sós lében puhára főzzük. Főzés után lecsepegtetjük, s félretesszük. Elkészítjük a fokhagymamártást is: Rántást készítünk, melyet zúzott fokhagymával dúsítunk, enyhén megpirítjuk, majd húsleveslével felöntjük, forraljuk. Forrás közben (lassú tűzön) hozzáadjuk a tejszínes habarást. A paprikás lisztben megforgatott csuka hasába vékonyra szelt füstölt szalonnát teszünk, az előmelegített sütőből kivesszük a tepsit a felforrósított olajjal, és az egész csukát óvatosan beletesszük. A maradék szalonnaszeletekkel beborítjuk a halat, s kb. 20 percig sütjük. Közben egyszer megfordítjuk, meglocsoljuk. Tálaláskor az egész csukát óvatosan, hogy ne törjön, kivesszük a tepsiből, s tálra helyezzük. Köré rakjuk a brokkolirózsákat, a vele sült szalonnaszeleteket, s rá vagy melléöntjük a fokhagymamártást (külön is lehet tálalni!).