CSIRKEHALÁSZLÉ
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg pontyapróhús (esetleg vegyes hal apróhús), 3 fej vöröshagyma, fél kávéskanál őrölt pirospaprika (rózsapaprika), 2 evőkanál őrölt édesnemes fűszerpaprika, só, fél dl napraforgóolaj, 8 db csirkeszárny, sáfrány, 1 kávéskanál sózott, darált cseresznyepaprika, 1 db paradicsom, 1 db zöldpaprika; a tálaláshoz: csuszatészta.
Elkészítés: A csirkeszárnyak végét lecsípjük, a hajlatban mindegyiket kettévágjuk, megszórjuk csipetnyi sáfránnyal, kevés sóval, a darált cseresznyepaprikával, a fűszer- és rózsapaprika negyedrészével és az olajjal elkeverve, egy éjszakára hűtőbe téve pácoljuk. A felaprított halakat a karikákra vágott vöröshagymával egy liter hideg vízben feltesszük főzni, enyhén megsózzuk. Lassú tűzön forralni kezdjük. Ha már forr, a lé tetejére kerülő halzsiradékra vékonyan rászórjuk a rózsa- és fűszerpaprika maradékát. Kb. öt percig zubogva főzzük, majd egy órán keresztül lassú tűzön. Ha kész, turmixgéppel csontostól leturmixoljuk, átszűrjük és újból felforraljuk, majd beledobjuk az előkészített csirkeszárnyakat meg a kockákra vágott zöldpaprikát és paradicsomot és még egy órán át főzzük. Kifőtt csuszatésztával tálaljuk.