ingyen webstatisztika

DUNAI HALÁSZLÉ


Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg apróhal, 1 db 1-1,2 kg-os ponty, 25 dkg haltej és ikra, só, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 db paradicsom, 1 db csípős, hegyes zöldpaprika, 1 evőkanál őrölt édesnemes pirospaprika, 4 db Maggi magyaros halászlékocka, 20 dkg liszt, 2 tojás.

Elkészítés: A megtisztított halféléket és a belsőségeket megmossuk, a pontytörzset felszeleteljük, és bedörzsöljük sóval. A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A paradicsomot és a zöldpaprikát felkarikázzuk. Az apróhalakat, a ponty fejét és farkát bogrács vagy nagyobb lábas aljára fektetjük, hozzáadjuk a hagymát, rátesszük a halszeleteket, majd befedjük a paradicsomkarikákkal. Megszórjuk a pirospaprika felével, az elmorzsolt halászlékockákkal, végül felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje (1-1,2 liter), és élénk tűzön, fedő nélkül, kb. 30 percig főzzük. 5 perccel a főzés befejezése előtt hozzáadjuk a haltejet, az ikrát és a maradék pirospaprikát, de csak a végén sózzuk, mert a halászlékockák is sósak, fűszeresek!

Miközben a leves fő, elkészítjük a jellegzetes, négyszögletes metéltet: a lisztet összegyúrjuk a tojásokkal és fél kávéskanál sóval. 20 percig pihentetjük, majd 5 mm vastagra kinyújtjuk, és 5 mm széles csíkokra vágjuk. Enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, melegen tartjuk. A halszeleteket előmelegített tálra emeljük, a levest pedig - óvatosan, hogy az apraja-szálkása az edény alján maradjon - leszűrjük. A halhúst és a tésztát külön tálaljuk, ezekből ki-ki ízlése szerint szed a tányérjára, és rámeri a forró hallét. Tetejét megszórhatjuk a felkarikázott csípős-hegyes zöldpaprikával.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök