FOGASFILÉ CIGÁNY MÓDRA
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg lenyúzott fogas- vagy pontyfilé, 20 dkg húsos szalonna (kolozsvári), 1 fej fokhagy-ma, 1 fej vöröshagyma, 1 kg héjában főtt burgonya, só, őrölt pirospaprika;
Személyenként: 1 db hegyes, erős paprika, 1 szem paradicsom, 1 fej kisebb vöröshagyma.
Elkészítés: Az előre beirdalt halfiléket sóval összezúzott (1 fej) fokhagymával mindkét oldalról bedörzsöljük. A sza-lonnából kakastaréjt vágunk, serpenyőben kisütjük, majd meleg tányérra kiszedjük. Ebben a zsírban pirosra sütjük a filék mindkét oldalát, ügyelve arra, nehogy a fokhagyma megégjen. Közben a főtt burgonyát megtisztítjuk, és a háztartási reszelő nagyobb erezetén lereszeljük. Finomra vágunk 1 fej vöröshagymát, a sülő hal alól kiveszünk annyi zsiradékot, amennyiben a hagymát megfonnyaszthatjuk, meghintjük pirospaprikával, belekeverjük a reszelt burgonyát, és sózzuk. Ha a halak megsültek, a szalonnák mellé tesszük, és a maradék zsírban megsütjük egészben a zöldpaprikát és a paradicsomot. A vöröshagymákat a szár felőli részen rózsaszerűen félig bevagdossuk (sütés közben ízlésesen szétnyílik), és készre sütjük. A sült zöldfélék egyben díszei is az ételnek, amelyhez rajnai rizlinget vagy Chardonnayt kínálunk. Tálaláskor a forró burgonyára sorakoztassuk a halszeleteket, tetejére a kakastaréjszalonnákat, és a halom köré a sült paprikát, paradicsomot és rózsahagymát. (A tálalás természetesen egyéni ízlés szerint is töténhet.) Jó tanács: Ez az enyhén fűszeres, ízletes étel, többféle halból otthonunkban és a szabadban rostélyon, faszénparázson egyaránt elkészíthető.