Hozzávalók 4 személyre: 8 közepes burgonya (kb. 1 kg), 1 kávéskanál köménymag, 2 kis babérlevél, 1 fej vöröshagyma, 20 dkg darált sertéshús, 1 gerezd fokhagyma, 1
tojás, 1 tojássárgája, 8 dkg reszelt trappista sajt, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika, 1 csipet szárított kakukkfű, só, őrölt bors, diónyi vaj a tálhoz, 2 dl tejföl.
Elkészítés: A burgonyát alaposan megmossuk, megsikáljuk. Annyi hideg vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje, a köménymaggal, a babérlevéllel és 1 evőkanál sóval ízesítjük. A forrástól számított 20 percig főzzük, leszűrjük, még melegen meghámozzuk, kissé hűlni hagyjuk. A burgonyák aljáról levágunk egy szeletkét, hogy ne billegjenek, tetejükről pedig levágjuk a kalapkájukat, belsejüket kivájjuk, a burgonyaforgácsokat villával megtörjük. A vöröshagymát a darált húshoz reszeljük, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, 1 tojást, a sajt felét, a vágott petrezselyemzöldet, a pirospaprikát, a kakukkfüvet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, jól összedolgozzuk. Lazán belekeverjük a villával megtört burgonyaforgácsot, és megtöltjük vele a kivájt burgonyákat ("ladikokat").
A burgonyák levágott tetejét ráhelyezzük a töltött burgonyákra. A töltött burgonyákat kivajazott tűzálló tálba rakosgatjuk, lefedjük alufóliával, és előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten (180 fokon) 25 percig sütjük. Ezután levesszük az alufóliát, a kalapkákat megkenjük a tojássárgájával és egy kevés sóval elkevert tejföllel, megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és további (alufólia nélkül) 15-20 percig, pirulásig sütjük. Petrezselyemzölddel díszítve azonnal tálaljuk, igazán csak frissen jó! Vegyes idénysalátát, ecetes savanyúságot kínálhatunk hozzá. (Gyorsabb, ha a burgonyát jó előre megfőzzük, sőt kivájjuk - a hűtőben, gondosan letakarva, semmi baja sem lesz másnapig!
Italajánlat: könnyű, félszáraz fehérbor vagy rozé.