SAJTOS RÖSZTI
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 fej vöröshagyma, 20 dkg lágy sajt, 1 csokor petrezselyemzöld, 5 dkg vaj, só, őrölt bors.
Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük és kihűtjük (ehhez a recepthez jobb, ha előző nap főtt burgonyát használunk). Meghámozzuk és káposztareszelőn lereszeljük. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockákra vágott hagymát. Hozzáadjuk a reszelt burgonyát, a felaprított petrezselyemzöldet. Sóval, borssal erőteljesen ízesítjük. Két kisebb serpenyőben kevés vajat olvasztunk és belenyomkodjuk a massza felét. Fedőt teszünk rá és kis lángon addig sütjük, amíg a massza össze nem áll. Ekkor a fedő segítségével megfordítjuk és a másik felét is megpirítjuk. Beborítjuk a vékonyra szeletelt sajt felével és ráolvasztjuk. A burgonyamassza másik felével ugyanígy járunk el. Cikkekre vágva kínáljuk, fokhagymás tejfölt vagy joghurtot adunk mellé.