ingyen webstatisztika

 HÉJÁBAN SÜLT TÖLTÖTT BURGONYA


Hozzávalók 4 személyre: 8 közepes burgonya (kb. 1 kg), 3 evőkanál vaj vagy margarin, 8 dkg sajt (trappista, edami), 10 dkg füstölt kolbász, 2 tojás, só, őrölt bors.

Elkészítés: 180 °C-ra előmelegítjük a sütőt. A burgonyát 10 percre beáztatjuk langyos vízbe, majd alaposan megsikáljuk (a tavasz közeledtével megjelenő csírákat kitörjük), leöblítjük, és lecsepegtetjük. Egyenként alufóliába csomagoljuk, tepsibe tesszük, és nagyságuktól függően 40-45 percig, puhára sütjük (tűpróba!).

Kicsomagoljuk a burgonyákat az alufóliából, tetejükről levágjuk a kalapkájukat (ezeket meghámozzuk), majd épségükre ügyelve kivájjuk a belsejüket úgy, hogy 1 cm "falvastagság" maradjon. A burgonyaforgácsot és a kalapkákat azon melegében, villával megtörjük, majd habosra keverjük 1 evőkanál vajjal vagy margarinnal. A sajtot megreszeljük, a kolbászt kis kockákra vágjuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket 1 csipet sóval kemény habbá verjük. A tört burgonyához adjuk a tojássárgákat, a reszelt sajt felét, a kolbászt, ízlés szerint sót, borsot, végül belekeverjük a tojáshabot. Megtöltjük a burgonyákat a masszával, sütőedénybe rakosgatjuk őket, tetejüket meglocsoljuk a maradék 2 evőkanál olvasztott vajjal vagy margarinnal, végül megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és 200 °C-ra felkapcsolt sütőben pirosra sütjük (20-25 perc). Vegyes salátát, savanyúságot kínálhatunk mellé. Csak frissen jó!

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök