SÁRGABARACK-KRÉMLEVES
Hozzávalók: 8 szem érett sárgabarack, 2 dl tejföl, 3 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 2 evőkanál durvára vágott
mandula.
Elkészítés: A sárgabarackokat meghámozzuk (egy pillanatra forró vízbe mártva könnyen lehúzható a héja), kimagozzuk, és négyfelé vágjuk. A tejfölt simára keverjük a liszttel, azaz habarást készítünk belőle. Felforrósítjuk a vajat, beledobjuk a sárgabarackot. Addig dinszteljük, amíg kavarás közben szétesik. Ekkor felengedjük egy liter vízzel, ízlés szerint cukrozzuk, összeforraljuk. Négy-öt perc forrás után, lassan hozzáadagolva a habarást, besűrítjük. Azonnal levesszük a tűzről, lehűtjük. Ha már hideg, betesszük pár órára a hűtőszekrénybe. Durvára vágott mandulával szórjuk meg tálaláskor. (A mandula barna bőrhéját szedjük le!)