MÁJASRÉTES
Hozzávalók (12-14 darabot ad ki): 20 dkg simaliszt, 7 dkg vaj, 1 tojássárgája, 1 csipetnyi só, 30 dkg borjú- vagy sertésmáj, 2 fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, 2 db szikkadt zsemle, kevés tej beáztatni a zsemléket, 2 db
tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés kakukkfű és majoranna, vaj és liszt a formához.
Elkészítés: A kézmeleg vajat összedolgozzuk a szitált liszttel, a tojássárgájával, sóval és kb. másfél dl langyos vízzel, míg sima tésztát kapunk; ekkor két órára hűtőszekrénybe tesszük pihenni.
A vöröshagymát megtisztítjuk és finomra vágjuk; a fokhagymát szintén; a petrezselyemzöldet megmossuk és apróra vágjuk. A hagymát forró olajon világosra pirítjuk és hagyjuk kihűlni; a zsemléket kis kockákra vágjuk és egy kevés tejbe áztatjuk puhulni. A májat kétszer átdaráljuk; majd fokhagymával, vöröshagymával, sóval, borssal, majorannával, kakukkfűvel és petrezselyemzölddel ízesítjük, és puha masszává dolgozzuk össze a zsemlekockákkal és a tojásokkal együtt. Egy kis pástétomformát kivajazunk és kilisztezünk. A tésztát belisztezett gyúródeszkán vékonyra nyújtjuk, majd a háromnegyed részével kibéleljük a formát; beletöltjük a májas masszát és ráterítjük a maradék tésztát; a széleit villával jól lenyomkodjuk és előmelegített sütőben, 200 °C-on kb. 30 percig sütjük. A rétest a formában hagyjuk egy kicsit hűlni, majd kiborítva, még langyosan bekenjük tojássárgájával; ezután sütőben addig sütjük, míg aranysárga lesz. A májasrétest vékony szeletekre vágjuk és levesbetétként forró marha- vagy borjúhúslevesbe tesszük.