ingyen webstatisztika

SZÁRNYASERŐLEVES 


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg durvára darált marhalapocka, 1 tojásfehérje, 2 kiskanál sűrített paradicsom, só, 1 konyhakész csirke, 20 dkg szárnyasaprólék, 40 dkg leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó), 1 cikk kelkáposzta, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 késhegynyi reszelt szerecsendió, 1 mokkáskanál egész bors,
a levesbetéthez: 1 dl tejszín, 1 késhegynyi só, 1 késhegynyi reszelt szerecsendió, 1 késhegynyi őrölt gyömbér, 1 késhegynyi őrölt bors, 4 kisebb paradicsom.

Elkészítés: A darált húst a kissé fölvert tojásfehérjével meg a paradicsompüré felével összedolgozzuk, és bő másfél liter hideg vízzel fölengedjük, majd megsózva, kevergetve fölforraljuk. A csirkét félbehasítjuk, a mellét a csontról lefejtjük, és 20 dekányit elteszünk belőle. A többit a mellnélküli csirkével meg az aprólékkal együtt a leveshez adjuk, és hagyományos módon bezöldségeljük, megfűszerezzük. Kis lángon, ügyelve arra, hogy csak gyöngyözve forrjon, kb. másfél órán át főzzük. A tűzről lehúzva 10-15 percig pihentetjük, majd ritka szövésű vásznon átszűrjük.

Közben a félretett csirkemellet ledaráljuk, kis időre mélyhűtőbe tesszük, mert a tejszínt így majd könnyebben fölveszi. Végül a tejszínnel összedolgozzuk, enyhén megsózzuk, szerecsendióval, gyömbérrel meg borssal fűszerezzük, a leves főzésénél megmaradt sűrített paradicsommal ízesítjük, színezzük. Mokkáskanállal lobogva forró vízbe szaggatjuk, majd kis lángon 2 percig főzzük, végül jeges vízbe átszedjük és tálalásig abban tartjuk. A paradicsomot egy pillanatra forró vízbe mártjuk, a héját lehúzzuk. A magját kikaparjuk, a húsát kis kockákra vágjuk.Tálaláskor a levest a szárnyasgaluskával megforrósítjuk, végül pedig a paradicsomot is beleszórjuk. Elkészítési idő: 2 óra. Egy adag: 995 kJ/238 kcal
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök