ingyen webstatisztika

PALÓCLEVES


Hozzávalók: bő 1 kg (kicsontozva kb. 50 dkg) birka- vagy báránylapocka, esetleg -comb, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 3 evőkanál étolaj, 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika, só, fél mokkáskanál őrölt köménymag, 2 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál cseresznyepaprikakrém, 1 babérlevél, 30 dkg zöldbab, 4 szem burgonya, 2 dl tejföl, 1 kiskanál liszt, fél citrom leve, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítés: Kevés helyen kapni konyhakész birkát vagy bárányt, így a csontozással kezdjük a munkát. Utána megmossuk, a hártyáját meg az inas részeit lefejtjük és a húst kb. másfél centis kockákra vágjuk. A vöröshagymát felaprítjuk és az olajon kevergetve megfuttatjuk. Ekkor a húst hozzáadjuk, fehéredésig sütjük, majd a pirospaprikával megszórjuk. Egy kevés vízzel azonnal felöntjük, megsózzuk és az őrölt köménnyel, a zúzott fokhagymával, a paprikakrémmel meg a babérlevéllel fűszerezzük. Lefedve, kis lángon puhára pároljuk, ha időközben zsírjára sül, levét mindig csak egy kevés vízzel pótoljuk. Közben a zöldbabot meg a burgonyát megtisztítjuk, az előbbit kétcentis darabokra, az utóbbit a gulyáshoz hasonló kockákra vágjuk. Először a zöldbabot adjuk a puha húshoz, 5 percnyi párolás után a burgonyát is beleszórjuk. Annyi (kb. 7 dl) vizet öntünk rá, amennyi levest szeretnénk, azután puhára főzzük. Amikor kész, utánaízesítjük, a tejföllel simára kevert liszttel sűrítjük, 1-2 percig forraljuk, végül a citrom levével kissé pikánsra ízesítjük, és apróra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük.

Jó tanácsok: Érdemes egyszerre nagyobb mennyiségű birkapörköltet főzni és a felét lefagyasztani. * A levest csipetnyi majorannával meg felaprított tárkonnyal is fűszerezhetjük. * Ha a levest fagyasztott zöldbabbal főzzük, akkor azt a már félig főtt burgonyához keverjük.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök