TÁRKONYOS-SPÁRGÁS CSIRKE
Hozzávalók 4 személyre: 40-50 dkg konzervspárga, só, 1 csapott kiskanál cukor, 1 konyhakész csirke, őrölt fehér bors, 6-7 dkg vaj, 1 csapott evőkanál liszt, kb. 1 kiskanálnyi morzsolt tárkonylevél, 1,5 dl tejszín.
Elkészítés: A konzervspárgát leszűrjük. (Ha frissből készítjük, megtisztítjuk, 2 centis darabokra vágjuk. Enyhén sós, cukros vízben kb. 8 perc alatt megfőzzük, majd levét félretesszük.) A csirke mellét és combjait levágjuk, a hátát és az aprólékot más étel készítéséhez eltesszük. A mellet hosszában kettévágjuk, a combokkal együtt így 4 adagra való hú-sunk lesz. Megsózzuk, megborsozzuk, a vajon körös-körül fehéredésig sütjük. A liszttel meghintjük, jól elkeverjük, majd a spárga levéből úgy 4 decit ráöntünk. Fontos, hogy a lé hideg legyen, mert ha melegen kerül a lisztre, az meg-csomósodik. A tárkonnyal fűszerezzük, a húst kb. 50 perc alatt lefedve puhára pároljuk. Ha közben a leve elfőne és túlzottan besűrűsödne, egy kevés vizet adunk még hozzá. Megkóstoljuk, ha kell, utánasózzuk. Ha kész, a spárgát bele-forgatjuk, megforrósítjuk, végül a tejszínnel dúsítjuk, de nem forraljuk fel. Köretnek burgonyapüré illik hozzá.