CSIRKESÜLT TÖKPAPRIKÁSSAL
Hozzávalók 4 személyre: 1 csirke (1,2-1,3 kg), só, szemes bors, 1 evőkanál morzsolt borsikafű, 1 mokkáskanál chili, 2 evőkanál étolaj; a körethez: 1 kg sütőtök, 1 fej vöröshagyma, 4 dkg vaj vagy margarin, 1 kávéskanál őrölt pirospaprika, 1 csokor friss vagy 1 evőkanál szárított kapor, 1 evőkanál rizsliszt, 2 dl tejföl.
Elkészítés: A csirkét megmossuk, lecsepegtetjük, négy részre vágjuk, bedörzsöljük sóval, durvára őrölt borssal, borsikafűvel, chilivel, és sütőtálba fektetjük. Meglocsoljuk az olajjal, aláöntünk fél dl vizet, alufóliával letakarjuk, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 40 percig pároljuk. A körethez meghámozzuk a sütőtököt és a hagymát, a sütőtököt 1 cm-es szeletekre, a hagymát finomra vágjuk. Nagyobb lábasban, a felforrósított vajban vagy margarinban megfony-nyasztjuk a hagymát. Meghintjük a pirospaprikával és egy kevés sóval, felöntjük fél dl vízzel, beletesszük a tökszeleteket, és meg-megrázogatva az edényt, puhára pároljuk. A kaprot leöblítjük, 1-2 szálat félreteszünk a díszítéshez, a többit felaprózzuk, és a tökre szórjuk. Hozzáadjuk a rizsliszttel elkevert tejfölt, és szelíd tűzön 3-4 percig forraljuk, melegen tartjuk. A sütőt 200 °C-ra kapcsoljuk, levesszük az alufóliát a húsról, és pirosra sütjük. Előmelegített tálra rendezzük, a tökpaprikással körítjük, a félretett kaporszálakkal és paradicsommal díszítve kínáljuk. Burgonyapüré illik hozzá.