IGAZI PAPRIKÁS CSIRKE
Hozzávalók 4 személyre: 1 közepes nagyságú csirke, 5 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 db zöldpapri-ka, 1 db paradicsom (télen mirelit vagy félkész lecsó, esetleg konzervlecsó), 2 dl tejföl, 2 evőkanál étolaj, 1 evőkanál őrölt édesnemes piros fűszerpaprika, 1 teáskanál liszt, ízlés szerint só.
Elkészítés: A csirkét tisztítás után kis darabjaira vágjuk (A combokat kettőbe, a mellet négybe, a szárnyakat ugyan-csak kettőbe, a csontos hátat pedig keresztben is, hosszában is két részre.) A húsdarabokat gyengén megsózzuk. A megtisztított és finomra vágott vöröshagymát a felhevített olajon kisütött füstölt szalonna zsírján üvegesre fonnyaszt-juk, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és ráöntünk 2 evőkanál vizet. A tűzre visszatéve rátesszük a csirkedarabokat, és erős lángon mindkét oldalukon megpirítjuk. Ha mindegyik húsdarab megfehéredett, akkor aprán-ként másfél pohár vizet aláöntünk, és a lábas gyakori rázogatásával puhára pároljuk. (Nem szabad fakanállal megke-verni, mert a gyenge csirkehús hamar szétesik!) Ha már az összes levét elfőtte, de még nem elég puha, akkor ugyan-csak apránként öntünk hozzá egy-egy evőkanál forró vizet. Legvégül belekarikázzuk a kicsumázott zöldpaprikát és a negyedelt paradicsomot, közben nem felejtjük el megsózni. A liszttel simára kevert tejföllel besűrítjük, azaz éppen csak egy pillanatra felforraljuk. Galuskával és kovászos uborkával a legfinomabb, ám nem éppen energiaszegény étel.
Tipp: Aki szereti a csípőset, tegyen bele egy hegyes erős paprikát is, vagy pedig a pirospaprikából válassza a csípős fajtát.