SAVOYAI TÖLTÖTT HAGYMA
Hozzávalók 5 személyre: 5 nagy vöröshagyma, 20 dkg szárnyasmáj, 2 tojássárgája, 15 dkg fűszeres krémsajt, 1 doboz (425 ml) hámozott paradicsom, 1 db savanykás alma, fél csokor zsázsa, só, őrölt bors, őrölt édesnemes pirospaprika, a forma kikenéséhez margarin.
Elkészítés: A megtisztított vöröshagymák kalapját levágjuk, belsejüket kivágjuk úgy, hogy 1 cm-es faluk maradjon. A kikapart hagymabelsőből 20 dkg-nyit apróra vágunk és félretesszük. A kivájt hagymafejeket forrásban lévő, sós vízben 8 percig előfőzzük, majd alaposan lecsöpögtetjük. Közben a megmosott és megtörölt májat felkockázzuk, a megforrósított olajon hirtelen megpirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Az almát megmossuk, félbevágjuk, magházát kiemeljük, húsát apróra felkockázzuk. A krémsajtot kikeverjük a tojássárgájával, majd hozzáadjuk az almát és a májat. Sózzuk, borsozzuk. A paradicsomot a dobozban kissé összetörjük, majd levével együtt, margarinnal kikent tűzálló tálba öntjük, és hozzáadjuk a félretett hagymakockát. Sóval, pirospaprikával ízesítjük, és beleültetjük a töltött hagymafejeket. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 20 percig sütjük. Frissen vágott kerti zsázsával meghintve kínáljuk. Burgonyapüré illik hozzá.