SAJTOS-HAGYMÁS LEPÉNY
Hozzávalók 18 darabhoz: 50 dkg liszt, 27 dkg puha vaj vagy margarin, 6
tojás, 75 dkg póréhagyma, só, őrölt bors, 40 dkg vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 2,5 dl tejföl, 20 dkg camembert sajt, 20 dkg gouda sajt, 1 teáskanál szárított kakukkfű, csipetnyi reszelt szerecsendió, a forma kikenéséhez margarin.
Elkészítés: A lisztet összegyúrjuk 25 dkg vajjal és 1 teáskanál sóval. Hozzáadunk 2 tojást és 3 evőkanál hideg vizet, majd sima tésztává összedolgozzuk. Letakarva, legalább 1 órára hideg helyre (hűtőszekrénybe) állítjuk. Közben a megtisztított, megmosott póréhagymát és vöröshagymát karikákra vágjuk. A maradék zsiradékot megforrósítjuk, és a póré- meg a vöröshagymát 5-8 percig pároljuk. Sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük, majd hűlni hagyjuk. A petrezselyemzöldet megmossuk és lerázzuk. Néhány levelet félreteszünk a díszítéshez, a többit felaprítjuk.
Az omlós tésztát margarinnal kikent tepsiben kinyújtjuk, széleit a tepsi oldalára simítjuk. A tésztalapot villával megszurkáljuk. Előmelegített sütőben 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 20 percig elősütjük. Közben a tejfölt elkeverjük a maradék tojással. Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük. A camembert sajtot felszeleteljük, a szeleteket esetleg félbevágjuk. A gouda sajtot lereszeljük, és a felaprított petrezselyemzölddel együtt a hagymás keverékhez adjuk. Egyenletesen elosztjuk a tésztalapon, és leöntjük a tejfölös tojással. Visszatoljuk a forró sütőbe, és ugyanazon a hőfokon, további 25 percig sütjük. A sajtos-hagymás lepényt még melegen kockákra vágjuk, és a maradék petrezselyemzölddel megszórva kínáljuk.