MAKÓI HAGYMATORTA
Hozzávalók: vaj, zsemlemorzsa, só, étolaj, metélt tészta, vöröshagyma, őrölt fehér bors, sonka,
virsli, kevés pirított vöröshagyma,
tojás, tejföl, 1 evőkanálnyi liszt, ételízesítő, borsikafű, csipetnyi reszelt szerecsendió, reszelt sajt.
Elkészítés: Egy kivajazott, kimorzsázott tortaformába az előre megfőzött, lehűtött tészta felét belehelyezzük. (Amikor megfőtt a tészta, mindig sózzuk meg és egy kicsit olajozzuk meg, így nem tapad össze.) Az így elhelyezett tésztára tesszük a lekarikázott makói vöröshagymát, megsózzuk, megborsozzuk, majd hogy még ízletesebb legyen, kockákra vágott sonkát, virslikarikákat és egy kevés pirított vöröshagymát is teszünk rá. Ezután a töltelékre rátesszük a másik réteg tésztát, ezt is szépen egyenletesen eligazítjuk rajta. Elkészítjük a krémet: 1 tojást, tejfölt, 1 evőkanál lisztet, őrölt fehér borsot, kevés ételízesítőport, borsikafüvet, szerecsendiót jól elkeverünk, és ezt a krémet egyenletesen ráöntjük a tésztára. Tetejét gazdagon megszórjuk reszelt sajttal, majd zsemlemorzsát is szórunk rá, és 180-200 fokos sütőben szép pirosra megsütjük.