HAGYMÁS PÓRÉKRÉM
Hozzávalók: 2 főtt
tojás, 20 dkg vöröshagyma, 20 dkg póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, 2 evőkanál étolaj, frissen őrölt bors, kevés citromlé, csipet őrölt kömény, csipet reszelt szerecsendió és cayenne-i bors (vagy csípős őrölt pirospaprika), 7,5 dkg reszelt parmezán sajt, fél csokor snidling, fél csokor petrezselyemzöld.
Elkészítés: A főtt tojásokat aprítsuk finomra, mindkét hagymát vágjuk apró kockákra, a fokhagymát pépesítsük kevés sóval. A zöldséget meg a fokhagymapépet pároljuk meg egy kicsit az előzőleg felforrósított olajban. Adjuk hozzá a tojást, ízesítsük sóval, borssal, citromlével, valamint a fűszerekkel. Hagyjuk kihűlni, majd óvatosan keverjük bele a sajtot, valamint a felaprított zöldfűszereket. (Hűtőszekrényben 2-3 napig eltartható.)