HAGYMALEVES KÉTFÉLE SAJTTAL
Hozzávalók: 2 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál étolaj, 3 dkg vaj, 1 csapott evőkanál finomliszt, 2 dl fehérbor, 1 liter szűrt húsleveslé (leveskockából is lehet) 4 kisebb szelet kenyér, 10 dkg reszelt trappista sajt, só, őrölt bors, 4 evőkanál reszelt parmezán sajt.
Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, kb. félcentis kockákra vágjuk, majd az olaj és az olvasztott vaj keverékében közepes lángon kevergetve 6-8 percig pirítjuk. Ekkor a liszttel meghintjük. 1 percig együtt sütjük, azután a borral és a leveslével felöntjük. Nagy lángon felforraljuk, és néha megkeverjük, mert könnyen leég. Kis lángon 20 percig főzzük. Közben a kenyeret egycentis kockákra vágjuk, sütőben megpirítjuk, mélytányérokba elosztjuk, és a trappista sajttal összekeverjük. A forró levest megkóstoljuk, ha kell, sózzuk, borsozzuk. A tányérokba merjük és a tetejére reszelt parmezánt szórunk.