TÖLTÖTT HAGYMA (csirkehússal töltött hagyma)
Hozzávalók 4 személyre: 8 szép, nagy fej vöröshagyma, 25 dkg darált csirkehús, 2 dl tejföl, 1
tojás, 3 evőkanál étolaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csipetnyi őrölt szerecsendió, só, őrölt bors ízlés szerint.
Elkészítés: A vöröshagymát megtisztítjuk. Fazékban vizet forralunk, beletesszük a hagymákat. Az újraforrástól számított 3 percig főzzük, majd leszűrjük. A hagymák tetejéről levágunk egy vékony lapot, és a belsejüket úgy szedjük ki, hogy a hagymafal vastagsága legalább 1 cm maradjon. A kivájt hagymaforgácsot és a levágott "kalapokat" nagyon apróra összevágjuk. A tojást, darált húst és hagymát összegyúrjuk, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük.
Kis tepsit 1 evőkanál olajjal kikenünk, és 1 evőkanál zsemlemorzsával behintünk. A kivájt hagymákat a tepsiben szorosan egymás mellett elhelyezzük. A húsmasszával jól megpúpozva megtöltjük. A tejfölt kissé megsózzuk, és rálocsoljuk a hagyma tetejére. A tepsit alufóliával befedjük, és az előmelegített forró sütőben 20 percig pároljuk, majd az alufóliát levesszük, és kissé megpirítjuk a tetejét. Gyalult és olajban gyorsan megsütött sárgarépa vagy szalmakrumpli és saláta a hozzáillő köret.