CSOMBOROS KÁPOSZTALEVES HIDEGEN
Hozzávalók: 60-70 dkg sovány füstölt hús (ebből a levesbe csak 8-10 dekát használunk fel), fél fej (60 dkg) édes
káposzta, 1 kisebb fej vöröshagyma vagy arasznyi póréhagyma, 1 ág friss vagy 1 mokkáskanál szárított csombor, 2 dl joghurt, fél citrom leve, 1 mokkáskanál ételecet.
Elkészítés: A füstölt húst megfőzzük, lecsöpögtetve kihűtjük, levét azonban megőrizzük. A káposztát (miután kitorzsáztuk) vékony csíkokra metéljük. A hagymát megtisztítjuk, félbehasítjuk, vékonyan felszeleteljük, és a káposztával együtt lábasba szórjuk. A füstölt levet zsírtalanítjuk (hidegen a legkönnyebb, mert a tetején kicsapódik), majd annyit öntünk a zöldségekre, amennyi ujjnyira ellepi. Finomra aprított friss vagy szárított, morzsolt csomborral fűszerezzük, és szinte teljesen puhára főzzük. A káposzta felét szűrőlapáttal kiemeljük, a tálaláshoz félretesszük. A többit a levével meg a joghurttal együtt turmixoljuk és átszűrjük. A citromlével és az ecettel kellemesen pikánsra ízesítjük, ha kell, utánasózzuk, a káposztametéltet beleszórjuk. 2-3 hajszálvékony szelet füstölt hússal ékesítve (a maradékot máshoz használjuk el), jól behűtve tálaljuk.
Jó tanácsok: - Letakarva, hűtőszekrényben két napig eláll. - Télen forrón tálaljuk, ilyenkor karikákra vágott házi kolbásszal is gazdagíthatjuk.