PARADICSOMOS KÁPOSZTAFŐZELÉK
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg-os fejeskáposzta, só, 1 fej vöröshagyma, 4 evőkanál étolaj, 2 evőkanál finomliszt, 1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika, 1 liter frissen préselt, vagy dobozos paradicsomlé.
Elkészítés: A
káposzta foltos külső leveleit lefejtjük, majd a fejet félbevágjuk. A torzsáját mindkét oldalról bevágjuk, kiemeljük. Az így előkészített káposztát megmossuk, leszárogatjuk, majd vékonyan felszeleteljük, de még egyszerűbb, ha legyaluljuk. Lábasba töltve annyi vizet öntünk rá, amennyi egyharmadáig ellepi, megsózzuk, a megtisztított, félbevágott hagymát is hozzáadjuk és lefedve, kis lángon 25-30 perc alatt puhára pároljuk, többször megkeverjük.
Közben rántást készítünk: a kissé megforrósított olajon a lisztet kb. 2 perc alatt enyhén megpirítjuk, a pirospaprikával megszórjuk és kevergetve a paradicsomlével azonnal felöntjük. 1-2 percig forraljuk, a káposztához adjuk, néhány percig tovább forraljuk. Aki szereti, egy kevés cukorral is ízesítheti. Tálalás előtt a hagymát óvatosan kiemeljük a főzelékből. Leginkább sült virslivel vagy kolbásszal, esetleg vagdalttal (fasírttal) tálaljuk. Készülhet úgy is, hogy a káposztát annyi vízben vagy csontleveslében főzzük puhára, hogy majdnem ellepje. Utána paradicsompürével ízesítjük. Végül zsemleszínű rántással sűrítjük.