Hozzávalók 6-8 személyre: 1 egész fej savanyított káposztalevél, másfél kg savanyúkáposzta, kb. 60 dkg nyers füstölt hús (pl. sertéstarja), kb. 60 dkg sertéscomb (legjobb a diója), 1 csokor csombor; a töltelékhez: 12-15 evőkanál rizs, 1 kg darált sertéshús, 2
tojás, csipetnyi só, a szokott mennyiségű őrölt fekete bors kétszerese.
Elkészítés: Először elkészítjük a tölteléket, amely nem áll másból mint a megmosott rizs, a darált hús, a két egész tojás, csipetnyi só és sok őrölt bors alapos összegyúrásából. Nem tévedés: nincs benne más fűszer, hagyma sem, és az egész étel készítéséhez nem kell se olaj, se zsír. Amíg a massza „pihen”, a savanyúkáposzta-fejet leveleire szedjük, a középső vastag ereket kivágjuk, és a nagyobb leveleket hosszában középen kettészeljük. (A cél, hogy minél több kicsi, formás tölteléket készíthessünk.) A masszát takarosan a levelekbe csomagoljuk.
Egy fazék alján szétterítünk egy réteg savanyúkáposztát, rá egy sor töltelék kerül, ismét
káposzta, majd a nagyobb (később szeletelhető) darabokra vágott nyers füstölthús, azután ismét káposzta. A következő réteg a szintén nagyobbra darabolt sertéshús, majd megint egy kevés káposzta folytatja a sort. Mindezt addig ismételjük, amíg a hozzávalók el nem fogynak, de a két legfelső rétegnek tölteléknek és káposztának kell lennie. Amikor készen vagyunk, a legtetejére egy jókora csokor szárított vagy friss csombort fektetünk, a fazekat egy kevés vízzel felöntjük úgy, hogy azért kikandikáljon alóla a káposzta. Aki szereti, egy csokor kaprot is tehet bele. Addig főzzük (természetesen keverés vagy más „beavatkozás” nélkül), míg puha nem lesz. Tálalás előtt a finom levét leöntjük, tejföllel összekeverjük és a rétegelt töltött káposzta mellé forrón adjuk asztalra.