KÁPOSZTALEVES
Hozzávalók: 1 fej fehérkáposzta, 25 dkg lángolt vagy füstölt kolbász, 1 evőkanál liszt, őrölt pirospaprika, köménymag, só, borsikafű, étolaj.
Elkészítés: A káposztáról a sérült külső leveleket leszedjük. A káposztafejet megmossuk, kettévágjuk, a torzsáját kivágjuk. A fél káposztafejeket legyaluljuk vagy vékony metéltre vágjuk, majd kevés sóval összegyúrjuk, és állni hagyjuk. Felhevített olajon köménymagot pattogtatunk, és rátesszük a kicsavart káposztát. Egy ideig együtt pirítjuk, majd felöntjük vízzel, és ízlés szerint sóval, borsikafűvel ízesítjük. Negyedórás főzés után hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt, és azt is megfőzzük. Kevés olajon paprikás rántást készítünk, felengedjük leveslével, csomómentesen elkeverjük, majd a leveshez adjuk, és jól kiforraljuk. Tálaláskor, aki szereti, tejfölt tehet a tetejére.
Jó tanács: A köménymag-pattogtatás azt jelenti, hogy felforrósított zsiradékra szórjuk a magokat, amelyek a forróságtól pattogni kezdenek, az aromájuk viszont felerősödik.