LÁBATLANTYÚK-LEVES
Hozzávalók: 1 kisebb fej kelkáposzta, 2-3 db krumpli, 2 szál zellerlevél, 1 csokor petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, ételízesítő, 4 evőkanál étolaj, 1 fej vöröshagyma, pirospaprika, 3 evőkanál búzadara, 2
tojás, majoranna.
Elkészítés: Körülbelül 2 liter hideg vízben feltesszük főni a laskára vágott kelkáposztát, a kockákra vágott krumplit, a zellerzöldet, a petrezselyemzöld egyik felét, az apróra vágott fokhagymát. Fűszerezzük sóval, őrölt borssal, ételízesítővel. Közben 2 evőkanál olajon halványsárgára pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, őrölt pirospaprikával meghintjük és a levesre öntjük. Ezután elkészítjük a levesbetétet, a "lábatlan tyúkot": A 3 enyhén púpozott evőkanál búzadarát elkeverjük a 2 tojással, az apróra vágott petrezselyemzölddel, ízesítjük sóval, borssal, pici majorannával, pirospaprikával és ételízesítő porral. Egy kis lábasban 2 evőkanál olajat megforrósítunk és beletesszük ezt a keveréket. Mindkét oldalát megpirítjuk és a levesbe tesszük főni, míg teljesen megpuhul. Ekkor kivesszük egy lapos tányérra és négyfelé vágjuk. Végül a levesbe belefőzünk 4 evőkanál kiskagylótésztát. Ha a leve nagyon elfőtt volna, akkor vízzel pótoljuk, és ha kell, utánaízesítjük. Mikor elkészült, minden tányérra teszünk egy cikket a "lábatlan tyúkból" és rászedjük a levest.