Hozzávalók 4 személyre: 8 db nagy fejeskáposzta-levél, 50 dkg fejes aprókáposzta, 25 dkg darált sertéshús, 4 dl tejföl, 2 pár
virsli, 3 evőkanál félig párolt rizs, 2 db zöldpaprika, 2 evőkanál étolaj, 1
tojás, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor kapor, 1-1 teáskanál őrölt pirospaprika és csombor (borsikafű), só, 1 mokkáskanál őrölt bors.
Elkészítés: A töltelékhez a húst alaposan összedolgozzuk a félig párolt rizzsel, a finomra vágott vöröshagymával, az apróra metélt zöldpaprikával, tojással, sóval, a fele borssal és a pirospaprikával. A megsózott aprókáposztát az olajon, lábasban, fedő alatt üvegesre pároljuk, majd hozzákeverjük a csombort és a kevés borsot. Félretesszük.
A káposztaleveleket leforrázzuk, 5 percig főzzük, ezután lecsöpögtetjük. A tölteléket ráhalmozzuk. Úgy csavarjuk össze, mint a szokásos töltött káposztát. Cserépedényben vagy vastag falú lábasban elterítjük a félig párolt káposztát, és elhelyezzük rajta a göngyölegeket. A tejfölt megsózzuk, elkeverjük benne a paradicsompürét és a finomra vágott kaprot. Ezzel az öntettel lelocsoljuk az ételt, majd befedve, a sütőben, kis lángon legalább két órán keresztül pároljuk. Végül a kockásra bevagdalt virslit grillsütőben megsütjük, és tálaláskor a
káposzta tetejére tesszük.