Hozzávalók: a tésztához: 5 dkg lágy vaj, 8 dkg tehéntúró, 60 ml étolaj, 20 dkg liszt, fél csomag sütőpor; a töltelékhez: 80 dkg fehérkáposzta, 20 dkg brokkoli, 1 db közepes burgonya, 3 dkg vaj + a formához, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor majoranna, 15 dkg tehéntúró, 1 dl tej, 4
tojás, 5 dkg reszelt ementáli sajt, 1 teáskanál kurkuma, őrölt bors; a szószhoz: 4 dl joghurt, 1 teáskanál őrölt kömény.
Elkészítés: A tésztához a vajat a túróval, az olajjal, a liszttel, a sütőporral és egy csipet sóval összedolgozzuk. Cipóvá formázzuk, fóliába csomagoljuk, és 15 percre betesszük a hűtőbe. Közben a káposztát megtisztítjuk, négybe vágjuk, leveleit vékony csíkokra vágjuk vagy lereszeljük. A brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk. A burgonyát meghámozzuk, apróra vágjuk. A burgonyát puhára pároljuk, és összetörjük. A káposztát besózzuk. Lassú tűzön, a vajban 10 percig pároljuk a káposztát. A brokkolit forró vízben kb. 5 percig főzzük. A petrezselyemzöldet és a majorannát apróra vágjuk. A túrót összekeverjük a tejjel, a burgonyával és a tojással. Beledolgozzuk a sajtot, és kurkumával, borssal, petrezselyemzölddel és majorannával fűszerezzük. A sütőt 180 fokra (gázsütő: 2. fokozat) előmelegítjük.
Kivajazunk egy kb. 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A tésztát kinyújtjuk, és a formába nyomkodjuk (kb. 3 cm magas pereme legyen). Beleszórjuk a káposztát és a brokkolit. Elsimítjuk rajta a túrós masszát, és a sütő alsó rácsán kb. 1 órát sütjük. Nyitott sütőajtónál 10 percig a formában pihentetjük. A joghurtot elkeverjük a köménymaggal, és a szépen felszeletelt tortához kínáljuk.