ZÖLD KELKÁPOSZTALEVES
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg kelkáposzta, 1 liter víz, 10 dkg póréhagyma, másfél evőkanál vaj, 1 db tyúkhúsle-veskocka, csipetnyi cayenne bors, fél kávéskanál ánizskapor (vagy kapormag), só.
Elkészítés: A kelkáposztát jól mossuk át és aprítsuk fel. Öntsük le a vízzel, forraljuk fel, fedjük le a lábast és főzzük 15 percig. Ekkor vegyük ki a káposztát, a főzővizét pedig tegyük félre. A káposztafejet mixerrel daráljuk le. A póréha-gymát aprítsuk finomra. Melegítsünk vajat egy lábasban, dobjuk bele a hagymát és süssük egy percig. Adjuk hozzá a káposztát és kevergetve főzzük 10 percig. Hintsük meg liszttel, öntsük fel a főzővízzel, és tegyük bele a leveskockát. Sózzuk, fűszerezzük borssal és a szétnyomott ánizskaporral. Még öt percig forraljuk. Keménytojással gazdagítjuk, kenyérrel tálaljuk.