ingyen webstatisztika

ŐSZIBARACK CHUTNEY


A chutney (ejtsd: csáttni) indiai eredetű étel, pontosabban amolyan mártás-ízesítőféle, amely gyümölcsből és különféle fűszerekből készül. Általában csípős, ugyanakkor édeskés és savanykás is lehet. Húsok, párolt vagy sült zöldségek mellé adhatjuk. Bátran eltehetünk belőlük télire is - a jól sikerültekből pedig pompás karácsonyi ajándék válhat.

Hozzávalók 3 db 4,5 dl üveghez: 1 kg nem túl érett őszibarack, 10 dkg mazsola, 40 dkg kristálycukor, 1,5 dl almaecet vagy 10%-os esszencia, 1 kávéskanál őrölt gyömbér, 1 evőkanál mustármag, 1 kávéskanál currypor.

Elkészítés: Az őszibarackokat 2 percre forró, majd hideg vízbe dobjuk, meghámozzuk, apróra felkockázzuk, és nagyobb lábasba tesszük. Hozzáadjuk a forró vízzel leöblített mazsolát, a cukrot, az ecetet, a gyömbért, a mustármagot és a curryt. Mérsékelt tűzön, félig lefedve, a forrástól számított 1 óráig rotyogtatjuk, gyakran megkeverjük. Azonnal-forrón színültig töltjük vele a meleg vízbe állított, csavaros fedelű üvegeket, azonnal lezárjuk, és fejre állítjuk, majd 10 perc múlva mindegyiket visszafordítjuk. Sötét, hűvös helyen tároljuk (évekig is eláll). 1 hónap érlelés után teljesednek ki igazán az ízei. Pikáns sültekhez, főtt szárnyas- vagy marhahúshoz kínálhatjuk. Nektarinnal is finom!



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök