ZÖLDSÉGES BURGONYAFASÍRT
Hozzávalók 3 személyre: 2 dl tej, 2 zacskó fűszerezett burgonyapürépor (7,5 dl folyadékhoz), 2 db piros húsú paprika, 1 csomó újhagyma, 6 evőkanál étolaj, 1 és 1/4 deci zöldségerőleveslé (leveskockából), 20 dkg zöld és fekete olajbogyóval összekevert tehéntúró, só, őrölt bors, a díszítéshez petrezselyemzöld.
Elkészítés: 4 dl vizet 1 teáskanál sóval felforralunk, majd a lábast a tűzhelyről levesszük, és beleöntjük a tejet. Habverővel belekeverjük a burgonyapüréport, és hűlni hagyjuk. A kicsumázott paprikák húsát felkockázzuk. Az újhagymát felkarikázzuk, és 2 evőkanál felhevített olajon a paprikával együtt megpároljuk. A felét kivesszük, és a pürébe dolgozzuk. A masszából 9 pogácsát formálunk, és a maradék felforrósított olajon mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. A maradék zöldséget a leveslében, a forrástól számított kb. 5 percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk. A zöldségfasírtokat a párolt zöldségekkel tányérokra szedjük. Mindegyik adagra 1-1 evőkanál olajbogyós túrót halmozunk, és petrezselyemzölddel díszítjük. A maradék túrót külön kínáljuk hozzá.