BURGONYAPÜRÉ-"TORTA"
Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj vagy margarin, 2 egész
tojás, 2 dl tejszín, 8 dkg reszelt sajt (pl. parmezán jellegű, edami, trappista), só, őrölt fehér bors, csipetnyi reszelt szerecsendió, zsemlemorzsa.
Elkészítés: A meghámozott, hasábokra vágott burgonyát, enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, fedő alatt 1-2 percig pihentetjük. Azon melegében megtörjük, hozzáadunk 4 dkg vajat, és annyi tejszínt, amennyivel a burgonyát habosra, de nem túl lágyra kikeverhetjük. Hagyjuk langyosra hűlni. A maradék, kb. 1 dl tejszínben elkeverjük a tojássárgákat, a reszelt sajtot, kevés őrölt borsot és szerecsendiót, majd mindezt beledolgozzuk a burgonyapürébe. Csipet sóval, kemény habbá verjük a tojásfehérjéket (a só arravaló, hogy jó kemény legyen a hab), azután óvatosan, alulról felfelé, laza mozdulatokkal dolgozva, a püréhez keverjük. Kivajazunk, zsemlemorzsával meghintünk egy kuglóf-korona-vagy tortaformát (az a lényeg, hogy kerek legyen), belesimítjuk a masszát, az alját az asztal lapjához veregetjük, hogy mindenütt jól kitöltse, és előmelegített sütőben, mérsékelt tűzön (180 °C) aranysárgára sütjük (25-30 perc). A sütőből kivéve várunk 2-3 percet, de ne többet, mert hamar összeesik! — tálra borítjuk és azonnal tálaljuk. Torta módjára szeleteljük. Fontos! A sütőformát csak kétharmad magasságig szabad megtölteni, és a sütő ajtaját 15 percig nem ajánlatos kinyitni, mert "felfuvalkodófélben" lévő tortánk összeesik!