KRUMPLIGOMBÓC GOMBAMÁRTÁSBAN
Hozzávalók: 50 dkg krumpli, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál étolaj, 1 evőkanál ételízesítő, 2
tojás, 1 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál sütőpor, késhegynyi őrölt szerecsendió; a mártáshoz 1 zacskó gombalevespor, 2 dl kefír.
Elkészítés: A meghámozott krumplit kevés sós vízben megfőzzük, majd még forrón leszűrjük (levét nem öntjük ki, még szükség lehet rá), és összetörjük. Közben a tojásokat habosra verjük, a liszttel, olajjal, reszelt szerecsendióval és sóval összekeverjük, majd a sütőport is hozzáadjuk. Csak akkor keverjük össze a krumplival, ha már nem nagyon forró. A masszának formázhatónak kell lennie. (Ha nem elég sűrű, még kevés lisztet keverünk bele, ha pedig kemény, kevés krumplifőző lével hígítjuk.) Fazéknyi vizet forralunk, és beleszórjuk az ételízesítőt.
A forrásban lévő vízbe egymás után - hogy a víz forrása egy pillanatra se szűnjön meg - beleengedjük a nedves kézzel nagy diónyira formált gombócokat, majd 10 percig kis lángon forraljuk. A leszűrt gombócokat melegen tartjuk. A mártáshoz a gombalevesport 3 dl vízzel hidegen simára keverjük, majd a tűzre téve folytonos kevergetés közben felforraljuk, és sűrűre főzzük. Ezután belekeverjük a kefírt. Ha a mártás már egynemű, ráöntjük a tepsiben lévő gombócra. A tepsit előmelegített, forró sütőbe toljuk, és 15 percig közepes lángon sütjük.