MANDULÁS KROKETT
Hozzávalók: 4 db burgonya, 4,5 dkg vaj, 2 tojássárgája, 1 csipetnyi őrölt szerecsendió, só, 1 csipetnyi őrölt bors, étolaj a sütéshez, 10 dkg sima liszt, 2
tojás, 10 dkg reszelt
mandula, 10 dkg durvára darabolt mandula.
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük. Az alaposan megmosott burgonyát - nem túl szorosan - tepsibe rakjuk. Kb. 1 órán át puhára sütjük. Ha kihűlt, kettévágjuk, héjából kikaparjuk, és a tojássárgájával, vajjal, szerecsendióval, sóval és borssal jól kikeverjük, majd félretesszük. Felhevítjük az olajat. A lisztet sóval, borssal egy nagyobb tálban összekeverjük, a tojásokat egy másik tálban enyhén felverjük, a kétféle mandulát egy harmadik tálba tesszük. A krumplis masszából 4 cm széles, kis rollnit formálunk, majd kb. 6 cm hosszú hengereket sodrunk belőle. Egyenként megforgatjuk őket a lisztben, tojásban, mandulában, majd 3-4 perc alatt készre sütjük a forró olajban. A felesleges zsiradékot papírszalvétával leitatjuk róla, és azonnal tálaljuk.