ingyen webstatisztika

GYÜMÖLCSÖS BURGONYAPUFFANCS


Hozzávalók 4 személyre: 1 kg lisztes burgonya, 2 tojás, só, 40 dkg bogyós gyümölcs (eper, málna, ribizli, szeder vegyesen), 3 dkg vaj vagy margarin, 4 evőkanál porcukor, 4 evőkanál rum, étolaj a sütéshez.

Elkészítés: A burgonyát (ehhez az ételhez az újkrumpli nem jó, csak az "öreg") alaposan megmossuk, meghámozzuk, majd nyersen finomra reszeljük. Vászonkendőbe tekerve kinyomjuk a levét, amelyet hagyunk leülepedni. A burgonyához keverjük a tojásokat, egy kevés sót, majd óvatosan leöntjük a burgonyaléről a vizet, és a masszához adjuk a leülepedett keményítőt. A gyümölcsöket megmossuk, megtisztítjuk, és a felhevített vajba vagy margarinba dobjuk. 1 percig forrósítjuk, majd meghintjük 2 evőkanál porcukorral és a rummal, és további 1-2 percig pároljuk (de ne tovább, mert túlpuhul a gyümölcs!) Ha gyerek is kap belőle, elhagyjuk a rumot, és porcukor helyett 3-4 evőkanál mézzel készítjük. A sütéshez nagy serpenyőben felforrósítunk 2 evőkanál olajat, belepottyantunk 4-6 púpozott evőkanál burgonyamasszát, kerek lapokra elsimítjuk, és mérsékelt tűzön, mindkét oldalukon pirosra sütjük (kb. 4-4 perc) - addig folytatjuk, amíg a massza elfogy. Papírkendőre szedve felitatjuk a puffancsokról az olajat, meghintjük a maradék porcukorral, és a forró gyümölcsmártással együtt, azonnal tálaljuk. Csak melegen jó!



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök