SZALVÉTA-TÚRÓGOMBÓC
Hozzávalók: fél zsemlekenyér, 50 dkg tehéntúró, 2
tojás, só.
Elkészítés: A zsemlekenyér héját levágjuk, a belét apró kockákra vágjuk. A túrót a tojással és sóval összekeverjük, majd héja nélkül a kis kockákra vágott kenyeret is. Egy konyharuhát bevizezünk, a gombóctésztából rudat formázunk, a konyharuhában feltekerjük, a két végét összenyomjuk és spárgával megkötjük. Lobogva forró vízben húsz perc alatt kifőzzük. Tálalásnál a túrógombócot ujjnyi vastagságúra felszeleteljük.