SZALONNÁS GOMBÓCOK SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL
Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg savanyú
káposzta, 2 evőkanál étolaj, 1-2 dl húsleveslé, 13 dkg húsos füstölt szalonna, fél csokor petrezselyemzöld, 10 dkg fehér kenyér vagy zsömle, fél dl tej, 2-3
tojás, 1 csipetnyi őrölt bors, 5 dkg liszt, só, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj vagy margarin.
Elkészítés: Forró olajban pároljuk meg a savanyú káposztát. Öntsük fel egy kevéske húsleveslével és főzzük további kb. 20 percig. A szalonnát vágjuk kockákra és egy serpenyőben olvasszuk ki, majd vegyük ki a serpenyőből és itatóspapírral szárítsuk fel a zsírját. A fehér kenyérnek vágjuk le a héját és vágjuk egycentis kockákra.
A kenyérkockákat pirítsuk aranybarnára a szalonna zsírjában, majd tegyük át egy nagyobb edénybe és hagyjuk langyosra hűlni. A petrezselyemzöldet vágjuk apróra és keverjük a kenyérkockákhoz. A tejet keverjük el a tojásokkal és a borssal, öntsük a kenyérre és hagyjuk kb. 10 percig állni. A lisztet és a szalonnakockákat keverjük a tojásos kenyérmasszához. A tésztából nedves kézzel gyúrjunk 6 gombócot. Melegítsünk fel egy fazék enyhén sós vizet, majd a gombócokat főzzük kb. 15 percig gyöngyöző vízben. A vöröshagymát tisztítsuk meg, vágjuk kockákra és vajon pirítsuk halványbarnára.
A gombócokat szűrőkanállal szedjük ki a vízből és fektessük a savanyú káposzta tetejére. Hagymakockákkal meghintve tálaljuk. Ízletes csemege mellé a vajban barnára pirított sós burgonya.