GYÖNGYHAGYMÁS KARFIOL (savanyúság télire)
Hozzávalók: 5 darab 5 deciliteres üveg, 2 kg karfiol, kb. 30 dkg gyöngyhagyma, néhány szem cseresznyepaprika, kb. 30 dkg apró uborka, 2 liter víz, 2 dl 10%-os ecet, 6 dkg só, 12 dkg cukor, fél mokkáskanál tartósítószer (pl. nátrium benzoát), késhegynyi borkénpor, ízlés szerint köménymag, szemes fekete bors és mustármag.
Elkészítés: Először elkészítjük a tartósítólét: két liter vízből kezdjük el készíteni, ehhez kell 2 dl ecet, 12 dkg cukor, 6 dkg só, ennek jól fel kell oldódnia, 1 késhegynyi borkénport is szórunk bele (ez tartja ropogósan a karfiolt majd), meg fél mokkáskanálnyi tartósítószert, ízesíthetjük egész borssal, egy kis köménymaggal, mustármaggal. Ezután ezt jól összekeverjük, és aki egészen biztos akar lenni a dolgában, az fel is forralhatja, de utána mindenképpen hűtse ki ezt a tartósítólevet. A karfiolt rózsáira szedjük, nagyon alaposan megmossuk, és megtöltjük vele az üvegeket, gyöngyhagymákat, uborkákat szórunk közé, kerülhet bele 1-1 csöves vagy kerek cseresznyepaprika. Amikor minden üveget megtöltöttünk, akkor rámerjük a tartósítólevet egészen színültig. Nem kötjük le, hanem egy-egy kistányérral letakarjuk, és 1-2 napig így hagyjuk állni, amikor beszívja a levet, akkor mindig utánatöltünk. Ezután pedig le lehet kötni és mehet a kamrába.