ingyen webstatisztika

 ALMÁS KIFLIK


Hozzávalók 6 darabhoz: 7,5 dkg tehéntúró, 3 evőkanál tej, 3 evőkanál étolaj, 4-5 evőkanál cukor, fél zacskó vaníliás cukor, 15 dkg liszt, fél zacskó sütőpor, 2 db savanykás alma (kb. 30 dkg), fél dl citromlé, negyed teáskanál őrölt fahéj, 3 evőkanál sűrített tej, 10 dkg porcukor, 1-2 evőkanál almalé, csipetnyi só, tetszés szerint 1 evőkanál darált pisztácia.

Elkészítés: A túrót a tejjel, az olajjal, 3 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral, a sóval meg a sütőporral elvegyített liszttel sima tésztává összegyúrjuk. A megmosott almát félbevágjuk, húsát cikkekre vágjuk, és a forró citromlében 2 percig pároljuk. Lecsöpögtetjük, fahéjjal és a maradék cukorral ízesítjük, majd hűlni hagyjuk. A tésztát lisztezett deszkán kb. 20 x 35 cm-es lappá kinyújtjuk. Késsel 6 egyforma, egyenlő szárú háromszögre vágjuk. A kompótot a háromszögek közepére halmozzuk, és a tésztalapokat a szélesebb oldaluknál feltekerve, kiflikké formáljuk.

A kifliket sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, és sűrített tejjel megkenjük. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 12-15 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk. A porcukrot az almalével összekeverjük, és a kihűlt kifliket megkenjük. Darált pisztáciával megszórjuk.

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök